Molly egyszer régen azt mondta nekem:
- Ha azzal a figyelemmel és felelősséggel, meg körültekintéssel, amivel új mobiltelefont keresel vagy a tékában DVD-t választasz, vagy kaját rendelsz, bármi mást is csinálnál, szerintem lehetne belőled valaki. Néha az az érzésem, hogy minden, ami másnak lényeges az életében, munka, család, iskola, satöbbi, neked csak nyűg.
- Igazad van – válaszoltam boldogan, hogy engem elemzünk. - Nem tudom, miért van így. Én élni szeretek. Csak úgy. Rájöttem, hogy ami a többieknek mellékes, a részletek: az olvasás, a fürdés, a zene, a szex, a filmek, a játék, vagy hogy besüt a takaróra a napfény: nekem az a lényeg. Ezek az igazi dolgok. Ezekre figyelek oda. És figyeld csak meg, a halálos ágyadon te is ezekre vágysz majd.
- Sosem volt ügy, amit szolgálj, azért vagy olyan rosszkedvű – mondta Molly, aki már akkor is komoly ember volt.
Valahonnan, mint mindig, ismerős volt a két szerep, amibe belehelyezkedtünk. és akkor egyszerre rájöttem: Han Solo és Leia hercegnő. Hát persze. ha belegondolok, felnőttkorom jelentős részében azt kérdeztem magamtól, ha nem tudtam, mit mondjak: mit mondana Han Solo?
- Szerintem csak fantáziátlan emberek dolgoznak keményen mások céljaiért.
- Hát nem lennél valami jó szamuráj – hozta meg Molly az ítéletet.
- De talán jó hűbérúr lennék.
