- Tegnap nagyon kellemes napom volt. Reggel elindultam az államkincstárba családi pótlékot meg anyasági támogatást intézni: sejtettem, hogy hosszú utazás lesz, ezért magammal vittem a Márkitól kapott Patrick O’Brian regényt, a The Reverse Of The Medal címűt. Ez az 1986-os regény a tizenegyedik az író húsz (és fél) tengerészes regényéből, az egyetlen hosszú történetként is olvasható Aubrey-Maturin sorozatból. A hosszú buszozás meg az egyórás várakozás alatt végig remekül szórakoztam, közben néha kibámultam az utcákra, szépen sütött a nap, és az ócska automatás kávé is jólesett. Amikor az ügyintézéssel végeztem, ettem egy pizzaszeletet az Árpád-hídi aluljáróban: a hangulat éppen passzolt a regény leírásához a 19. század eleji Londonról, úgyhogy néztem az embereket, és azt képzeltem, hogy 1810 körül vagyunk, és valami rejtélyes ügyben játok-kelek a koldusok, kurvák, tolvajok, kifutófiúk és lecsúszott kereskedők tömegében, miközben veszek egy utcai árustól egy gyanús külsejű húsos pitét. Szerintem nem is jártam messze a valóságtól. Hazafelé megint hatalmas adag olvasás következett, aztán az Örsön még egy hajvágással és a Media Marktban való mászkálással is elkényeztettem magam, bár az utóbbi kicsit feldühített. Ez az áruház az a hely, ahol fejhallgató és DVD-tok mintegy 120 féle van, izzó és DVD viszont csak mintegy háromféle. Ha már megöli egy ilyen monstrum a környék összes kiskereskedését, legalább lenne nagy a választék… Ez Kelet-Európa, a bőséges kínálat illúziója már megvan, de ha közelebbről megnézed, kiderül, hogy a ruhák mind egyféle provinciális divatirányzat alig eltérő variációi, amik csak a leggyakoribb 3 méretben vannak, a népesség átlagtól eltérő négymillió tagja meg baszódjon meg vagy alakíttassa át a ruháit, nyolc és fél gigás kétrétegű DVD pedig egyféle van, nevetségesen drágán, és tízes csomagolásban, nehogy megvedd.
Buzik. Meg kéne csáklyázni őket, aztán elsüllyeszteni....
Van egy filmzeneszerző, Michael Giacchino. Pl.: A hihetetlen család, Mission Impossible 2, Medal of Honor játéksorozat, L'ecsó… Na, ez a faszi lop. De valahogy úgy, hogy nem tudod a konkrét hangot megfogni, csak ahogy a szólamok beúsznak meg a ritmus: most a Medal of Honor: Airborne játék zenéjét hallgatom, és egy az egyben a Rambo II (Ínyenceknek – Rambo Zwei: Der Auftrag) zenéjének a struktúrája. A hihetetlen családban meg van egy rész, ami az 1964-es Goldfinger egy jellegzetes témájának a variációja. Nem, nem én találom ki, eltéveszthetetlenül az. Annyira ügyesen csinálja, hogy ezt törvényileg biztos nem lehet megfogni, de ha mondjuk százszor meghallgattál már zenét, akkor egyértelmű, ha azt variálják, még ha nem is egyeznek a hangok. Persze folyton mindenki lop, különösen a zeneiparban, de az akkor is egy kirívó eset…
- Mit fecsegsz? Kit érdekel a külső héjad csevegése? Ilyen felnőtt millió van, mint te. Mondj valami igazit, te fecsegő vén veréb. Engedd szabadon az őrjöngő farkast.
- Oké... Me-megnyitottam... Egy b-buzipornós oldalt!
- Cssss, kussmá, nem ezt!
Őrizzetek meg magatokban valami rosszat. Valami régit. Valami ösztönöset. Valami zabolátlant. Kiszámíthatatlant. Logikátlant. Romantikusat. Gyerekeset.
Hisz férfiak vagytok.
Nehogy esetleg épp azt titkoljátok, fojtogassátok agyon önmagatokban, ami érdekes bennetek.
