Hosszadalmas, valósidejű (realtime) emlékirataim kissé okafogyottá váltak, mivelhogy mindenki (kb3fő), aki olvassa, egészen mást olvas ki belőlük, mint amit én kommunikálni kívántam. Két okból kezdtem el blogot írni: Az egyik az, hogy kíméletlenül darabokra szedjem magamat, és a darabokat a szenvedélyes őszinteség kénsavában letisztítva valami újat és gyönyörűt rakjak össze belőlük, a másik pedig az, hogy megmutassam, az élet viharai közepette is cinikus mosollyal helytálló faszagyerek vagyok. Ehelyett állítólag itt valaki önsajnálattól eltelve nyafog, és negatívkodik.
Ráadásul csúnya dolog tőle, hogy olyan viharos a lelke, amikor gyermekkora és neveltetése a szüleinek köszönhetően tökéletes volt (a szüleim), sohasem kellett megküzdenie semmiért, minden az ölébe hullott (egy barátom), nincs az életében olyasmi, amin stresszelni lehetne (egy másik barátom), az életben tök konfliktuskerülő és nyámnyila bölcsész, aki nem is férfias (egy harmadik barátom), és mindez bizony rossz fényt vet rá, hogy mindeközben ilyeneket ír, bár én nem olvastam, de csak azért, mert nem akarom felbaszni magam rajta (egy kedves lányismerősöm).
Torz tükörben mutatom tehát magamat, és olyan tollakkal ékeskedem, amik nekem nincsenek is, és olyan érzelmeket villogtatok, melyeket egy magamfajta nem érezhet.
Ha mindenki így gondolja, akkor viszont biztosan így is van. Figyelnem kell erre.De mégis: akkor sem tudtok meggyőzni, hogy a lelketek mélyén ti nem szűköltök és kételkedtek, és nem őriztek valahol mélyen sötét, vad gondolatokat minden áldott nap. Talán sokaknál a felnőttség, a kulturáltság, a mindennapi élet fátylai mögé rejthető mindez. Sokszor nekem is sikerül: de amikor ide írok, nem látom értelmét. Ide azért jövök, mert egy hosszú, küzdelmes utazás keretében, évek alatt el akarok jutni önmagamig, és ez a küzdelem nem tűr finomkodást. Ha egyszer valami mocskosat érzek, azt nem tagadhatom le, csak mert nem illik. Azzal meghamisítanám a képet. Persze nagy a kontraszt azok számára, akik személyesen ismernek, hiszen elég jólnevelt pasas vagyok, az a „ready to please and to be pleased” típus, aki nem szívesen keveredik konfliktusba, és szeretné, ha kedvelnéd. De épp ezért kell ez az írás, hogy miközben hatékonyan működöm a mindennapokban, ne felejtsem el azt a meglehetősen egyedi, gyerekes szörnyeteget, aki mélyen eltemetve vagyok. Végül is, undi vagy sem, ez a rész a legvalódibb és legkülönlegesebb bennem.
