Imádok otthon lenni. Napokig mindenem fájt, kicsinált a legújabb óvodai vírus, viszont zen-nyugalom szállt meg. Mert nem ittam kávét napokig? Mert koplaltam? Mert nem jártam a munkahelyemen, a dinoszauruszok földjén? Mert nem történt velem semmi, csak otthon olvasgattam meg fordítottam, és valójában ilyen ember vagyok, akivel ne történjen semmi, csak olvasgathasson otthon nyugodtan? Tegnap reggel, már lábadozva, hazafelé gyalogoltam a napsütötte kertvárosban, miután elvittem a hajósinast az óvodába, és az jutott eszembe, hogy talán mindig láthatnám így az egészet. Mégis, hogyan sikerül minden másnap megtalálnom azokat a nagy viharokat, amik annyira felzaklatnak, ebben a nyugis, kívülről eseménytelennek tűnő, kertvárosi létben, ahol szól a Minimax, rotyog a leves, kacarászik a kisfiú, csiripelnek a madarak? Hogyan találok nagy fájdalmakat és csodás felismeréseket minden órában egy kelet-európai kockaház közepes jövedelmű lakójaként, aki egyetlen országot sem igázott le, egyetlen gigantikus narkós-szexes bulin sem vett részt, nem rendezett sikerfilmeket, nem rabolt bankot, nem vitorlázta körül a Földet?
És melyik a jobb? A színes vihar, vagy ez a kispolgári nyugi, amit napok óta érzek?
Egyértelműen a kispolgári nyugira szavazok.
Remek dolgokat fedeztem fel mostanában. A tesóimtól kaptam a Great Sea Stories c. könyvet (na jó, megláttam egy antikváriumban, és odaadtam nekik, hogy adják ajándékba a legközelebbi ünnepkor, meg az árát is - meglepetés nincs benne, de amúgy remek módszer), amiben három második világháborús angol hajós regény van, eddig másfélnél tartok, hát őrült jók. A The Cruel Sea magyarul is megjelent egyébként, undorító borítója van, ami azt sugallja, hogy Miskolcon írta egy unatkozó bölcsész egy panelben, majd odaadta egy vak őrültnek,aki borítót tervezett hozzá, holott valójában Nicholas Monsarrat írta, aki addig szolgált korvetteken a háborúban, amíg kissé bele nem bolondult (regényeinek címe kb: Korvettek; Korvettek akcióban; Két korvett a tengeren; Korvettek csatája:kisregényfüzér -1. Támad a korvett, 2. A korvettkapitány, 3. Ott egy korvett, nini... Na nem, de majdnem). Viszont nagyon jól ír. A második regényt most olvasom a könyvből, azt C. S. Forester írta, aki a Hornblower kapitány sorozattal lett híres (akit filmen Gregory Peck is eljátszott), ez egy tengeri csatát ír le az olaszok ellen, egy cirkáló legénységének szemszögéből. Az eddigi kb 100 oldalban mintegy 25 perc telt el, annyira részletes, de ez is jó könyv.
Felfedeztem továbbá, az ingerszegény napokra visszatérve, hogy azokra iszonyatos nagy szükségem van. Egy ilyen ingerszegény napon kb kétszer annyit tudok dolgozni, mint egy átlag, utazós-idegeskedős munkanapon, viszont nem fáradok el. Mivel nem kell megjátszanom magam és diplomatikusan szlalomoznom az őrült elvárások között odakint a városban (biztos vannak, akik nem játsszák meg magukat ott sem, tudom, de engem fáraszt), halál nyugodt maradok, néha kicsit alszom, néha kicsit álldogálok az erkélyen, és süttetem magam a nappal, vagy játszom a hajósinassal.Az otthoni munkával csak egy bibi van: hogy a családtagjaid esetleg nem fogják fel, hogy te most dolgozol. De semmi baj: néhány hatalmas dühroham, amikor felkérnek fogócskázásra, szemétlevitelre, stb, és garantáltan békén fognak hagyni utána. Sokat segít a kiváló térelválasztó panel is, amit elhúzok, és a laminált lemez mögül dühös szitkokat hallatok, ha bejönnek a szobába.
