Úgy unlak, mondta az Úr. Tök unalmas vagy. Unom a szépen egybefűzött szavakat, unom a burjánzó stílus mögött felsejlő évtizedes változatlanságot. Azt hiszed, erő, hogy ugyanaz maradtál, hogy ugyanazt csinálod 2, 5, 10 év után is? Dehogy. Gyengeség. Az erős harcos alkalmazkodik a környezethez, a körülményeknek megfelelően változtat a taktikán, egyszer tűz, máskor szikla, néha víz. Te miért nem változol? Unom a kiszámított, aljas romantikádat. Elalszom attól, hogy évszázadok óta építed a falaidat, és ugyanazokkal a gyakorlatokkal csiszolod magad, mióta az eszedet tudod, és miközben egy széllel vágtató, szabad lovag verseit fogalmazod, valójában a váradban készülsz egy soha el nem jövő küzdelemre, és már magad sem tudod, hogy amit óvatosságnak nevezel, azt mennyi választja el a gyávaságtól.
Unom, hogy olyan sokat ígér minden rezzenésed, de nem adsz semmit, csak számolsz és számolsz a mosolyod mögött, előnyöket, engedményeket, lehetőségeket igyekszel kicsikarni, magad sem tudod, miért, csak úgy, hogy felhalmozhasd, hátha jó lesz valamire. Egy szeretetre vágyó katonai számítógép vagy, egy rakoncátlan táncikálásról álmodó rozsdás csatahajó, egy álnok kémhálózat vagy, mely szeretne egy puszit. Sose kapod meg, amire vágysz, mert az nem illik hozzád. Talán maga a vágy illik hozzád, az eszme, hogy egy számító dög vagy, aki legbelül még képes érezni valamit. Azt élvezed, hogy olyan merev és unalmas vagy, azt élvezed, hogy nem árulod el senkinek, milyen színes vagy. Unom és felháborít, hogy remény van az arcodon, de nincs semmi a szívedben. Állsz a falon minden este, és énekeled a magány dalát a pusztaságnak. Csak várakozz tovább. Rengeteg időd lesz.
Ezt mondta nekem álmomban, és én lehajtottam a fejem, és nem tudtam megmondani, igaz-e. De azért nagyon élveztem, hogy rólam van szó. A Magasságos csak szidott, és én közben azon kaptam magam, hogy megint élek.
Szivarozz csak, te fasz, mondta az Úr. Miért nem csinálsz valami igazit? Miért nem vagy halász Máltán, helikopterpilóta a Grand Canyonban, nőcsábász tévés személyiség, űrhajós, vagy hadvezér, vagy utazó? Vagy legalább író?
De Uram, mondtam, én EZT csinálom. Élek, ismeretlenül, jelentéktelenül, de abban nagyon jó vagyok. Hisz senki sem legózik a fiával úgy, senki sem tud úgy állni esténként a teraszon, senki nem száll fel délelőttönként olyan hősies eleganciával a buszra, senki sem nézi a sötétben a filmeket olyan értő szemekkel, senki sem olyan iszonyúan kétségbeesett és olyan határtalanul boldog, mint én minden egyes napon. Nincs, akinek a kimondatlan szavai olyan erővel ostromolják az éjszakát, senki lelkének rozsdás csatahajója nem dohog keresztül ilyen hévvel az élet óceánján. Senki nem emlékszik olyan pontosan arra a kalocsai estére a mozizás után kilencvenegyben, senki nem tudja olyan pontosan, milyen jelenetek emlékét hordozzák a kis utcák a Szelidi-tó partján.
Imádod magad, ugye...? - kérdezte feddőn az Úr.
Ugyan már, feleltem, nem vagyunk gyerekek. Megvan magamról a véleményem. Én a sztorit imádom.
Aztán felemeltem a fejem, és hagytam hogy meglásson egy pillanatra, igazán. Szétfoszlott a szomorkás mosolyú, megfontolt lélek, a kedves, gyarló, vívódó ember. Alatta ott voltam én, és a Teremtő láthatta, hogy ez is csak egy volt az álarcaim közül.
Hogy unsz, Uram? Ahhoz túl hosszan beszélsz. Igazából remekül szórakozol.
Simogatlak és bántalak. Hazudok neked, aztán a lábaid elé vetem magam. Bosszantalak, de közben színeket kapsz. Színeket. Bármi is vagyok, én nem a csend vagyok. Megvédelek ellene.
Hogy nem változom? Mi vagyok én? Mobiltelefon-díjcsomag? Párt? Tévéműsor? Miért változnék? Én Őrjöngő Farkas vagyok, a házsártos, vén kapitány. Nem vagyok normális, de ez poén! Megtalállak, Uram. Rád rontok. Megforgatlak. Átgázolok rajtad, és te meg fogod köszönni, mert valami igazi történt veled. Aztán távozom, főleg azért, hogy továbbra is élesen láss. Mert aki nagyon sokáig közel van, azt elkezdjük homályosabban látni. Küzdünk ellene, de akkor is így történik. És én azt akarom, hogy mindig jól láss engem.
És különben is, tudd meg, hogy...
Akkor felnézett, és mosolygott, és láttam, hogy sokkal okosabb még annál is, amilyennek hittem. Megfogta a kezem, és hirtelen megéreztem, milyen hihetetlenül öreg és vonzó, és éreztem, hogy rám ront, megforgat és átgázol rajtam, és miközben távolodott, hálásan néztem utána. Valami igazi történt velem.
