Egyszerű történet - a vén rendező nem keresgéli a bonyolult eszközöket, fog egy baltát, és azzal a fejedbe veri, amit mondani akar. Kicsit haldoklik mostanában az amerikai álom, mind kevesebben járnak értelmetlenül bájos kisteherautókkal, V8-as motorú, sokméteres , szögletes kupékkal, amik 25 litert fogyasztanak százon, és semmilyen parkolóhelyen nem férnek el, viszont cserébe az ember által alkotott legszebb tárgyak közé tartoznak. Kevesen teszik ki a zászlót a verandán, és kevesekben akad még az ódivatú, mogorva, erőteljes férfiasságból, amikor nem sokat beszélek, de megszerelem a csapot és van egy műhelyem a pincében, amikor nagyon sokat láttam, de hallgatok róla, amikor lenne erőm lázadni, de értékesebbnek tartom bizonyos szabályok betartását - amikor a barátaim és én mindig, de mindig számíthatunk egymásra, amikor hagyjuk, hogy a fiatalok pattogjanak és komolykodva játsszák a korszak aktuális nagy játékait, és hallgatunk, csak sörözünk a tornácon... Amikor elnézzük, hogy mások a politika, a vallás, és egyéb felnőtt-társasjátékok nevében rohangálnak meg keménykednek, és kiköpünk, és soha nem veszünk részt benne. Amikor rondán beszélünk azokkal, akik fontosak, pedig az életünket adnánk értük.
Remélem, minden dühöngő változás ellenére megmarad valahol, Amerika legvidékibb, eldugott zugaiban ez a régi mentalitás, a háborúkból hazatért öregek világa, akik megtanulták, hogy csak a kerted fontos, a barátaid, az utcád és a szeretteid. Minden más szemfényvesztés, hazugság.
A vén rendező filmjében visszaint a haldokló amerikai álom, de olyan erővel, hogy elszégyellem magam. Az ember igyekszik rendes fickó lenni, vagy legalább férfi, vagy legalább ember. De ilyenkor rájön, mennyit kell még tanulnia - alázatot, erőt, meg azt, hogy mikor kell felhagyni a beszéddel.
A legjobban azt szerettem, amikor a vén veterán meg az olasz borbély férfias beszélgetésre tanítják a kis ázsiai srácot. Nézz a szemébe, beszélj érthetően. Szidj néhány embert, mindig olyanokat, akik nincsenek jelen. Panaszkodj a kocsidra, meg a szerelőre, aki egy aljas tolvaj, és megvágott egy alkatrész miatt. Panaszkodj a feleségedre! Beszélj rondán!
Ez a film is rámutat az élet egyik legizgalmasabb kérdésére: hogy ki az, aki rendesnek látszik, és ki az, aki tényleg rendes. Hogy ki az az ismerősöd, aki szépeket mond, és ki az, aki mogorván a bajsza alatt zsörtölődve kifesti a lakásodat. Az egyik felhív kéthetente, és azt mondja: ezer éve nem találkoztunk, de jó lenne dumálni, nem jössz át valamikor? A másik meg egyszerűen eljön, nem mond semmi szépet, csak elvégzi amit kell. Általában ezekre a nem túl izgalmas, kicsit durva alakokra kellene építeni az ember életét. Az igaz emberekre. Hogy pl. én melyik csoportba tartozom? A szépen beszélős, semmittevős elsőbe, vagy a hallgatag, erős és megbízható másodikba?
Sajnos még nem tartozom a másodikba. De sokat dolgoztam azért, és erre büszke vagyok, hogy kikerüljek az elsőből.
