Van néhány dolog, ami kiemel a tömegből: az egyik, hogy elég rossz véleménnyel vagyok magamról. Sokan a balsors és a kegyetlen világ áldozatának tartják magukat, szűziesen tiszta, jó szándékú, megtört lénynek, aki "nem erre a világra való". Hát, sok hibám van, de ez az egy szerencsére nem jellemző rám. Maximálisan erre a világra való vagyok, sőt, szerintem aki nem erre a világra való, az nem való semmilyen másfajta világra sem. Mert nincs másfajta világ. Csak ez van, és ez nemigen változott semmit évezredek óta. Ahogy én sem, meg a lesújtó véleményem sem önmagamról.
Sokkal több lehetnék most, mint ami vagyok. Számos tehetséggel áldott meg a sors, mégsem vittem sokra. Osztott néhány hátrányt is az élet, nem mondom, de mások talán még többet kaptak. Koncentrálhattam volna a pénzre, a dicsőségre, a művészetre, a karrierre, a nőkre. Nem koncentráltam.
Sokan tettek jót velem, és gakran nem fizettem vissza. Mások ellenem voltak, őket meg nem bántottam eléggé. Azt hittem, adósságot fizetek vissza, boldogságot adok azzal, ha hagyom, hogy jótevőim elnyomjanak. Sohasem lett volna szabad hagynom, és még csak boldoggá sem tettem őket ezzel. Önző vagyok, mégpedig rafináltan, a bonyolult emberek ravaszságával: így néha magam sem veszem észre, de attól még önző vagyok. Mások, körülöttem, sokszor szintén nevetségesen önzők. Hát képtelenek felnőni? De attól én még nem vagyok kevésbé bűnös.
Csak önmagamról tudok írni, ahogy most is. Hozzáteszem, a legizgalmasabb dolgokat mindig önmagunkról írjuk, és ha igazán jól írtuk meg, akkor a világ magára ismer bennünk, és boldog lesz egy pillanatra. De akkor is illene néha másról írnom. Szmájli.
A jószívű arcom mögé rejtőzve sok rosszat tettem, amit néha nagyon élveztem, és ha nem lehetek néha gonosz, hullának érzem magam.
És még sorolhatnám. Rossz véleményem persze nem gátol meg abban, hogy szeressem ezt kicsit érdekes, kicsit szemét pasast, magamat... Egyetlen dolog zavar igazán: hogy megjelent benne valami komor, darabos öregesség, hogy a derűs fiatal fickóban néha már feltűnik egy sértett, mackómozgású, összeszorított szájú, földhözragadtan kicsinyes középkorú férfi, aki durva, mint egy kocsis, és érzékeny, mint egy primadonna. Igyekszem, belerúgni és leköpni, ha meglátom, de néha tagadhatatlanul megjelenik.
